Nem kell hosszasan bizonygatni, hogy a férfiaknak a „világ kezdete óta” mindig is voltak házasságon kívüli viszonyaik, míg a nőknek nem. Azért nem, mert az ő számukra a házasság jelenti a boldogságot, biztosítja az elképzelhető legjobb érzelmi és pszichikai egészséget. Legalábbis az ideológia szerint…

Stabilizátorként…

A történelem során természetesen a nőknek is voltak házasságon kívüli liezonjaik. (Különben miként talált volna partnert az a sok hűtlen férj?...) Csak éppen a nők nem beszéltek róla, mert féltek, hogy elveszítenek mindent: az otthonukat, a gyermekeiket, a társadalomban elfoglalt helyüket.

Egy feleség szükségletei nem feltétlenül egyeznek meg férje és gyermekei szükségleteivel. Egy nő nem kizárólag abban leli az örömét, hogy folyton-folyvást családtagjai kedvére tesz. (Pedig a házasság éppen erre az alapelvre épül. Arra, hogy az asszonyok az örömüket csak mások szolgálatából s azok öröméből meríthetik.)

Az a gondolat, hogy a nők esetleg saját vágyaikat és igényeiket követhetik, ahhoz a félelemhez vezet, hogy ez veszélyezteti a családot, ami szétesik, tönkremegy. Ugyanis a stabil és megbízható családi kötelékeket a nők önfeláldozása biztosítja. Tehát vágyaik káosszal fenyegetnek. (Kérdéses persze, hogy ez a félelem mennyire megalapozott, hiszen a férfiak már régóta gondoskodnak saját örömeikről, követik vágyaikat anélkül, hogy ezzel szükségképpen sértenék vagy tönkretennék a feleségüket és a családjukat.)

Elrejtett érzések

A feleségek túlnyomó többsége mégis úgy érzi, hogy választania kell a saját vágyai és a családja érdekei között, és következetesen az utóbbit választja. Ettől reméli, hogy családtagjai elfogadják, és szeretni fogják… Akik így tesznek, idővel elveszítik a kettő közötti különbségtétel képességét – mintha az, amit érezniük kellene, eltakarná azt, amit valóban éreznek, s a dolog egészen odáig fajul, hogy végül már nem éreznek semmit. Nem találják régi önmagukat, s az érzéketlenség a szexualitásukra is kiterjed. Ez nem pusztán élettani válasz! Nem azonos az orgazmusra való képességgel, a szeretkezés utáni vággyal és az erre való képességgel sem, ennél sokkal alapvetőbb és átfogóbb.

NE FELEDJÜK! A nemiség a nők örömre való képessége, vitalitásuk és kreativitásuk alapja. A nők nemisége hitelességüktől és az önmagukról való gondoskodás képességétől függ.

Ez két olyan vonás, ami összeegyeztethetetlen az önzetlen, tökéletes feleség ideáljával. Az örömnek ezt a váratlan elhalását nevezi D. Heyn erotikus csendnek. Szerinte ez az, ami fontos szerepet játszik a férjes asszonyok depressziójában. Ez a betegség pedig 20%-kal gyakoribb esetükben, mint egyedül élő társnőiknél.

Szavak híján…

Annak a feleségnek, aki nem találja, hogy mi az, amit elvesztett, ami érzéketlenné tette, ami megcsapolta vitalitását, egy „kétségbeesett” lépés, a házasságtörés megmutathatja az utat. Ez azonban a házassági eskü olyan drámai megszegése, ami miatt sokan legszívesebben megköveznék a házasságtörő nőket. (Még akkor is, ha a házasságtörő nők e „ténykedésük során” találták meg az erotikus csendből kivezető utat, ami fojtogatta őket és a házasságukat egyaránt.)

Akik elvesztették erotikus hangjukat, s érzéketlenekké váltak, beszéljenek erről férjükkel vagy egy pszichológussal, mivel a tűz ébren tartható a házasságban. A külső kapcsolatok is elkerülhetőek, ha a nők feltárják azokat a házassági problémáikat, amelyek zavarják őket. Ám az érintettek ebben a fagyott állapotban nem tudják, hogyan éreznek! Nem találják azokat a szavakat, amelyekkel erről a furcsa „élményről” – vitalitásuk eltompulásáról, nemiségük eltűnésének átéléséről – beszélhetnének.

Ha valamelyikük mégis megpróbál beszélni róla, gyakran kapja azt a tanácsot, hogy kezdjen magával valamit. Tanuljon, dolgozzon, tornázzon, vagy forduljon pszichológushoz…

Ilyenkor kivétel nélkül minden érintett azt érzi, hogy a többiek szerint valami baj van vele. A világ őt látja hibásnak. (Sőt néhány terapeuta kifejezetten azt tanácsolja a nőknek, hogy fokozott igyekezettel próbáljanak még jobb feleségek lenni, törődjenek még többet családjukkal, és ne figyeljenek saját erotikus csendjük némaságára!)

A lehetetlen realitása…

A házasságra készülő fiatal párok nem tudják az erotikus csendet elképzelni. Lehetetlennek tartják, hogy elveszthetik az örömöt, a színt, a vitalitást, amit egymás jelenlétében éreznek. Fantáziájuk egyszerűen nem enged be ilyen rémálomszerű ideát...

Jó tudni! Az erotikus csend nem egy hosszú kapcsolat elkerülhetetlen eredménye. Nem a tartós házasság, a megszokás természetes következménye. Olyan ősi intézmény maradványa, amely azt kívánja a nőktől – de nem kívánja ugyanezt a férfiaktól –, hogy minden körülmények között nyugodtak, békések, derűsek legyenek – és tűrjenek. A nők szexuális vonzerejének feltételezett csökkenése, amit általában életkoruk előrehaladásával magyarázunk, valójában javarészt a feleségszerep előírásainak következménye.

Bűnös, bűnösebb…

A házasságtörés témájával tele van a művészet. Idézzük csak fel egy pillanatra Anna Karenina vagy Madame Bovary alakját! Az ő árnyuk rémlik fel minden házasságtörésről szóló történet mögött… Nevük pedig szinonim a bűnnel. Az elszigeteltséggel, a bűntudattal, a halállal. A házasságtörő feleségek megbűnhődnek. A házasságtörő férjek rendszerint nem…

Az erotikus csend egyébként számos olyan tévhit alapját képezi, ami a női szexualitással, a női jellemmel kapcsolatos. Így például:

• a nők természettől fogva monogámok
• az a nő, akinek boldog a házassága, nem kezd viszonyt
• a nők nem vágynak a férjükön kívül más szexuális partnerre
• a nőknek szeretniük kell egy férfit ahhoz, hogy szeretkezni tudjanak vele
• a nők egy időben csak egy férfit tudnak szeretni
• a nők jobban szeretik a szexuális életet a házasságon belül
• annak a nőnek, aki megcsalja a férjét, elviselhetetlen bűntudata van
• a nőket nem hozza izgalomba a férfiak teste.

Megtalált boldogság

– Házasságtörővé válni nem könnyű. Minden nőnek mesteri szervezővé kell válnia. Ám amikor ráébrednek, hogy képesek erre, sőt a dolog érzelmi oldalával is tudnak bánni, akkor kompetensnek kezdik érezni magukat, a talajt pedig, amelyen állnak, szilárdnak. Miközben életüknek megvannak a maga stabil, hosszú távra tervezett keretei, viszonyuk a mának szól, s célja a kölcsönös öröm – írja Dalma Heyn.