Elvesző tudat

Az agy működésére utaló egyik jellemző tulajdonság az éberségi szint. Más azonban az éberségi szint egy unalmas értekezleten, és más a volánnál ülve, mondjuk egy vészhelyzet kikerülése után néhány pillanattal. Normális esetben - például külső ingerek hatására - az agy szemvillanásnyi idő alatt képes egy alacsonyabb éberségi szintről - például szunyókálásból - magasabb éberségi szintre váltani.

A kóma az éberségi szint csökkenése, tudatvesztéssel járó állapot. Míg az úgynevezett tompult állapotban a beteg éberségi szintje ugyan csökken, mégis eszméleténél van. A kábulat vagy a bódulat állapotában a beteg leginkább egy mély alváshoz hasonlító állapotban van, amikor erős fájdalomingerekre, csipkedésre, szurkálásra, hangos zajra, rázogatásra pillanatokra magához tér ugyan, vagyis ébreszthető, de ingerek híján azonnal visszasüllyed. A kóma ennél is mélyebb állapot, a beteg egyáltalán nem ébreszthető fel.

A kómának is különböző mélységi szintjei vannak. A felületesebb kómában a beteg fájdalomingerre célzott, elhárító mozdulatot tesz, igyekszik pl. elsodorni az őt megcsípő kezet, de nem ébred fel. Mélyebb kómában fájdalomingerre csak önkéntelen, céltalan mozdulattal reagál, később még azzal sem. Tovább mélyülő kóma esetén a reflexek (így a térdreflex, a fényre beszűkülő pupilla, vagyis a pupillareflex) kiesnek, de a légzés és a keringés fennmarad. Azonban az agyhalál küszöbén ezek az életfontos működések is már csak gépek és gyógyszerek segítségével tarthatók fent. A nyilvánvaló agykárosodás helyére időnként abból is lehet következtetni, hogy a beteg milyen jellegzetes testtartást vesz fel, miközben az ágyban fekszik.
A kómát számos dolog előidézheti, így mérgezések (gyógyszer, alkohol vagy egyéb méreganyagok), anyagcserezavarok, ilyen például a cukorbetegek közismert, magas vércukorszintet kísérő kómája, a központi idegrendszer megbetegedései, pl. fertőzései, fejsérülés, sokk vagy az agy oxigénellátásának a csökkenése (úgynevezett hipoxia).
Az eszméletvesztés bekövetkezhet egy pillanat alatt, például fejsérülés vagy agyvérzés esetén, de kialakulhat lassan, fokozatosan is, például mérgezésekben, vagy anyagcserezavarokban. A komatózus állapot tarthat percekig, vagy akár évekig is. Nyilán ez függ a kiváltó októl, a lehetséges beavatkozásoktól.

Vegyünk sorra néhányat a leggyakoribb kiváltó okok közül.
A fejsérülés közvetlenül is okozhat súlyos agykárosodást, de a koponyán belül kialakuló vérömleny vagy agyvizenyő is képes a zárt, kemény, csontos koponyaüregen belül összenyomni az agyállományt úgy, hogy az agykárosodáshoz vezessen.
Az agyi erek elzáródása bizonyos agyi területek akut vérellátási zavarán, vagyis oxigénhiányon keresztül okozhat komatózus állapotot, míg az agyvérzés elsősorban az agyállományt roncsolja.
Az oxigénhiányra igen érzékeny agyszövet súlyosan károsodhat per-cekig tartó oxigén-hiányban, például vízbe fulladás, gázmérgezés kapcsán, de ugyanígy agykárosodáshoz vezethet a szívinfarktus okozta szívmegállás is, feltéve, hogy ezekből az állapotokból még a klinikai halál idejében kikerül a beteg.
A cukorbetegeknél viszonylag gyakori a magas vércukorszint miatt bekövetkező kóma. Ez rendszerint jól kezelhető, és ha a beteg idejében kórházba kerül, és a betegségét felismerik, akkor órák alatt javulhat a tudatállapota. Ellenkező esetben azonban az életveszélyes folyamat nem állítható meg.
A kiváltó ok felismerését természetesen segíti a kórelőzmény. Baleseteknél, agyvérzésnél, agyértrombózisnál értelme lehet a képalkotó vizsgálatok, például a komputertomográfia elvégzésének.
A kómában fekvő beteg - az alapbetegség kezelése mellett - nagyon gondos ápolást igényel, mert a súlyos, életet veszélyeztető, elsősorban fertőzéses szövődmények (tüdőgyulladás, felfekvés, húgyúti fertőzés) kialakulása igen gyakori, és ezek tovább rontják az egyébként is elesett állapotú beteg életkilátásait.